nb1.hu

Hazaküldték a kórházból a Topolya azóta elhunyt edzőjét?

Az utolsó napjairól közöltek részleteket.

Szabó Zoltán halála a szerb és a magyar sportéletet egyaránt megrázta – utolsó napjairól közölt részleteket a telegraf.rs.

Sok TSC-játékos kapta el a vírus és emiatt nem léphettek pályára az előző meccseken, a Javor elleni találkozót is emiatt kellett korábban elhalasztani.

Szabót is számtalan alkalommal tesztelték, legutóbb a pénteki, Radnik elleni mérkőzés előtt. Ennek ellenére a találkozó után nagyon rossz bőrben volt a Topolya mestere, számos alkalommal ellátogatott a kórházba, de a szerb lap úgy tudja, hogy minden alkalommal hazaküldték, hogy otthon lábadozzon.

A végzetes napon is bement a kórházba, mert nehezen lélegzett, de akkor is hazaküldték, majd aznap éjszaka elhunyt. Az írásos jelentésbe szívrohamot írtak a halál okaként, de továbbra is kérdéses, hogy volt-e köze hozzá a koronavírusnak is, ami a tüdő mellett gyakran a szívet és egyéb szerveket is megtámad.

 

Vitte volna a Honvéd a ma elhunyt edzőt – NB1.hu

 

 

Kedden már írtunk róla, hogy Szabó Zoltánra le szeretett volna csapni a Honvéd, valamint, hogy a halálának köze lehet a koronavírushoz, a hétfői tesztje pozitív eredményt hozott.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC