nb1.hu

Háború a járvány ellen: minden tiszteletünk a szurkolóké is!

Szembesülés a legnagyobb hibáinkkal!

Tudtam, hogy így lesz!

Március 16-án megírtam, hogy most másképpen kell harcolni. Az ultráknak, a huligánoknak, a szurkolóknak és mindenki másnak.

Szurkolók a koronavírus ellen – most másképpen kell harcolni! – NB1.hu

 

És nem azért lett ez így, mert én megírtam, hanem azért, mert tudtam, hogy így lesz.

A sokszor elátkozott, igen rossz színben feltüntetett szervezett szurkolói szubkultúra tagjai megint összefogtak. Nem kell egyébként őket félteni és felmenteni sem. A jelszavukban (pontosabban jelmondatukban) benne van minden, mert azt állítják magukról, hogy se nem szentek, se nem bűnözők, hanem egyszerűen csak szurkolók.

De ismét bebizonyították, hogy amint baj van, lehet rájuk számítani. Így tettek pár éve a márciusi hóviharban, árvizeknél, egyéb természetei katasztrófáknál is.

Senki nem kérte meg őket, hogy segítsenek, maguktól cselekedtek mindig, saját erőforrásaikat felhasználva.

Az anyagi és a fizikai lehetőségeiket együtt felhasználva.

A legtöbben, szerencsére, elkezdtek otthon maradni. De a szurkolók, védőfelszerelésben, hogy ne okozzanak másoknak esetleg bajt, azonnal segítségre siettek.

Tudjátok, amikor érkeznek a cselekedeteikről a hírek, fényképek, beszámolók, bizony lassabban pörögnek az ujjaim és a kollégáimnak is.

Az elérzékenyüléstől és a mérhetetlen büszkeségtől. Mert a legkeményebb arcok példát mutatnak. Összefogásból, kitartásból és befektetett energiából. 

És mindenkinek. Minden egyes embernek a világon. Mert amit a mi srácaink tesznek, példa a világ előtt, és egyébként a világon már gyakorlatilag mindenhol így van, hogy az ultrák mozgásba lendültek, összefogtak, segítenek – egyébként a saját egészségüket kockáztatva.

És az eddigi legnagyobb ellenségek teszik ezt meg karöltve!

Srácok: mind egytől egyik, klubhovatartozástól függetlenül, igazi harcosok, igazi hősök vagytok!

Lejátszottuk a Mátrixban a Bulgária-Magyarországot – videó – NB1.hu

Kemények, kegyetlenül őszinték (az nb1.hu-val szemben is – amiért a legnagyobb szakmai köszönet jár nektek) de áldott jó és tiszta szívvel megáldottak!

Az orvosok, a mentősök, a kukások, a köztisztviselők, a katonák, a rendőrök, a tanárok, a pékek, a bolti eladók a patikusok és a gyógyszerészek mellett olyan szintű elismerést érdemeltek meg, amit képtelenség megfogalmazni.

Furcsa felismerés a koronavírusnak köszönhetően, hogy azok kerültek előtérbe, azoknak mondhatunk a legnagyobb köszönetet, akiket eddig lenézett vagy megvetett a társadalom döntő többsége.

Most éljük át mindannyian hogy ezek mekkora hibák volt…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC