nb1.hu

Eb-döntő: London vagy Budapest – újabb részletek

Megszólalt az UEFA.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteki közlése szerint készenléti terv van arra az esetre, ha a londoni Wembley Stadionban nem lehetne megrendezni a részben Budapesten zajló Eb július 11-i fináléját, melynek brit sajtóértesülés szerint szükség esetén a Puskás Aréna adhatna otthont.

A brit kormány egyelőre nem vonta vissza a koronavírus-járvány miatt elrendelt beutazási korlátozásokat, valamint a tíznapos kötelező karantént, így a kontinenstorna szervezői tárgyalásokat kezdeményeztek a szigetország vezetőivel.
    
A The Times című brit napilap pénteken azt írta, az UEFA a döntő alternatív helyszíneként Budapestet tekinti, ha a korlátozások érvényben maradnak és a londoni Wembley Stadionba nem tudnak bemenni a külföldről érkező drukkerek. Az eredeti tervek szerint az Eb két elődöntőjét, valamint a finálét rendeznék az angol fővárosban.
    
"Mindig van készenléti tervünk, de egyelőre bízunk abban, hogy az Európa-bajnokság utolsó hetében sorra kerülő mérkőzéseket London meg tudja rendezni" – írta közleményében az UEFA.
    
Budapest eredetileg három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő rendezési jogát kapta meg, míg Londonban a végjáték előtt három csoportmérkőzésre került, illetve kerül sor, majd még két nyolcaddöntőnek is házigazdája lesz.

FRISSÍTÉS: 17.31

Eb2020: tárgyalások a döntő megrendezéséről – NB1.hu

A Sky Sports legújabb értesülései szerint a brit kormány és az UEFA megkezdte az egyeztetéseket, hogy milyen enyhítések mellett lehetne Londonban megrendezni az Eb döntőjét. A brit miniszterelnök, Boris Johnson elmondta, hogy az emberek élete a legfontosabb, de tárgyalni fognak a szervezettel.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC