nb1.hu

Nem csak a Loki miatt fájhat Klafurics feje a debreceni túra előtt

Szemtől szemben: Debreceni VSC-Budapest Honvéd FC

A számok és az eddig látottak alapján sem a Honvédnak áll a zászló a Debrecen elleni vendégjátékot illetően. A gondokat tetézi, hogy hiába tervezne meccsről meccsre a kispesti vezetőedző, az eltiltás szélén álló játékosai miatt a Mezőkövesd elleni sorsdöntő ütközetre is gondolnia kell.

A Budapest Honvéd a Kecskemét – mondhatni meglepetésszerű – legyőzésével ismét a saját kezébe vette a sorsát a bennmaradást illetően: a 23. forduló óta először áll a vonal fölött. Ünnepelni azonban nincs idő, ahogyan azt a kispesti középpályás, Christian Gomis is elmondta, három döntőre készül a csapat.

Az első ilyen Debrecenben lesz, ami finoman szólva sem könnyű feladat. A Loki ugyanis 8 győzelmet, 3 döntetlent és 4 vereséget tud felmutatni a Nagyerdőben, amely a második legjobb hazai mérleg a Fradié után.

A klubok idei két találkozása is inkább a semleges – no meg a debreceni – szurkolók számára biztató, sem mint a kispestiekre nézve. Debrecenben 4-3-ra, a Bozsik Arénában pedig 3-2-re győzött korábban a DVSC. Előbbi siker egyébként pont a debreceni szakvezető, Szrdjan Blagojevics első NB I-es találkozója volt.

Azon a meccsen háromszor is lövéshez jutott a kapu legközvetlenebb előterében a Loki, mondani sem kell, hogy ez mekkora luxus lenne a kispesti védelem részéről még gyengébb csapatok ellen is. Szintén triviális, hogy ha ezúttal is hasonlóan szellős lesz a Honvéd hátsó alakzata, akkor borítékolható az újabb vereség.

A „rúgjunk eggyel többet, mint az ellenfél” filozófia ugyanis még a legelfogultabb szurkolói szemében is aligha köthető össze a fővárosi csapattal, amelynek lövési mutatói szinte pontosan megegyeznek a sereghajtó Vasaséival.

Összehasonlításképp: a Loki meccsenként átlagosan 2,9-del több lövést ad le, és 0,5-del több gólt szerez szombati vendégénél. Azaz nemcsak a szerzett gólok számában, de lövési hatékonyságban is a hazaiak jobbak.

Nem a véletlen műve, hogy a Kispest keveset, és nem is túl jól lő kapura, a csapat támadásépítése ugyanis nem éppen olajozott. Bár nemcsak széljáték létezik a világon, beszédes adat, hogy övék a legkevesebb beadási kísérlet a bajnokságban, és a sikeres beívelések számában is csak a Vasasnál jobbak.

Ennek is megvan persze a maga okozója, előszele. Az utolsó percek pánikfutballján kívül ritkaság a támadóharmadon kívülről a tizenhatosra ívelgetni a labdát, azaz aki ezzel próbálkozna, annak érdemes az ellenfél kapujának – legalább közvetett – előterébe eljutnia. Tabellán elfoglalt helyezése és olykor szabad szemmel nézve is akadozó játéka alapján gondolhatnánk, hogy a Honvéd ebben sem jó, ámde…

A támadóharmadba juttatott labdákban a Honvéd középmezőnyre predesztináló teljesítményt nyújt, azaz nem szimpla hiányosság, hanem valahol koncepció is, hogy ehhez mérten aránylag kevés beadással próbálkoznak.

Ez köszönhető annak is, hogy a kiszoríthatatlan kezdőcsatár, a csapat talán egyetlen kritizálhatatlan tagja, Nenad Lukics nem kifejezetten célemberalkat. Ugyanakkor az a csapat, amelyben olyan támadó felfogású szélsővédők vannak, mint például Tamás Krisztián, sőt, olykor szárnyvédőkkel is játszik, próbálkozhatna többször a széleken, még akkor is, ha nem a középcsatár fejjátéka az első számú fegyvere. Pláne akkor, ha más módokon sem tud igazán hatékony lenni.

A két csapat lövőkedvét és -képességét nézve nem nagy találmány az a gondolat, hogy a Honvédnak közel hibátlan védekezésre lesz szüksége, ha ponttal szeretne távozni a Nagyerdei Stadionból. E tekintetben viszont nemcsak a „hagyományos” problémák miatt fájhat Dean Klafurics vezetőedző feje.

A védelemből Albi Doka öt sárga lap miatt eltiltását fogja tölteni, Herdi Prenga, Luka Capan és Bocskay Bertalan pedig négy eddig lapjával egyetlen kártyára van ettől. Mindennek tetejében a korábban magasztalt Lukics szintén. Három meccs, három „döntő” van hátra, így nagyon nincs hova tartalékolni, ugyanakkor egy-két újabb elmeszelés igen baljós árnyakat vetne a jövő heti, Mezőkövesd elleni meccsre.

Előbb azonban még egy annál is nehezebb feladat áll a kispestiek előtt: ha nem szereznek pontot Debrecenben, akkor csak a Fehérvár (újabb) betlijében bízhatnak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC