nb1.hu

Csütörtök

Debrecen – Pedig már megérkeztek a Loki-játékos papírjai.

Nem, nem. Nem csak arról van szó, hogy valami, vagy valaki csütörtököt mondott, hanem arról is, hogy ma csütörtök van. Ilyenkorra a hétvégi gőz, ami felgyűlik a focirajongókban egy hétvégi vereség után, már elpárolgott. Fel lehet venni az objektív szemüveget. Még akkor is, ha néha fájdalmas és nehéz ez a gyakorlat.

 

 

Az elmúlt szombaton a Swietelsky Haladás ellen játszott csapatunk az OTP Bank Ligában. Már többen leírták, még többen elmondták, hogy a Szombathely kapusa, Király Gábor nagyszerűen védett. Én is így gondolom. Hozzáteszem, nem ezért vesztettük el a mérkőzést. Úgynevezett csatáraink kihagytak három ordító ziccert, de még ezért sem vesztettük volna el a mérkőzést. Hát akkor miért? Mindjárt mondom.

 

 

A mérkőzés kezdetétől fogva ellenfelünk egy brutális, a mieinket nem kímélő, szabálytalanságokra épülő játékstílust alkalmazott, amire a mérkőzés játékvezetője vevő volt. Talán sárgalapok nélkül akarta levezetni a mérkőzést, de ha egy ilyen csapat van a pályán, akkor ez körülbelül olyan eredményes lehet, mint lámpafénnyel védekezni a géppuskatűz ellen. A Haladás játékosai hátulról, durván, alattomosan rugdosták játékosainkat, csatársorunkat pedig sikerült közepesen súlyos sérülésekkel leküldeni a pályáról. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy ezért a gyalázatos teljesítményért az igazi felelősség nem az ellenfélé, hanem a játékvezetőé, aki partner volt ebben a magatartásban. Hogy a Haladás játékosainak viselkedése spontán volt, vagy egy előre megtervezett taktika része, én nem tudom, de nehéz elképzelni, hogy minden játékos egyszerre váltotta ki a mészáros-igazolványát. Akkor adjunk egy fekete pontot a sporinak!

 

 

 

 

A fentiektől még nyugodtan megnyerhettük volna a mérkőzést, ha nem történtek volna meg a következő események. Egy Haladás játékos jól láthatóan, szándékosan kézzel ütött a labdába saját büntető területén belül. Tessék megnézni a videón. A büntető elmaradt. Egy teljesen szabályos Honvéd-gólt a játékvezető nem adott meg, vélhetően les miatt. Persze nem egészen így történt. A játékvezető és az asszisztens is indult a gól után a közép felé, hogy a játék középkezdéssel induljon tovább. Király Gábor reklamált az alapvonal-asszisztensnél, aki erre reagálva láthatóan valamit mondott a játékvezetőnek, ő pedig a bemondásra megváltoztatta a döntést, és lest ítélt. Tessék megnézni a videót. A lövés pillanatában Eppel Márton passzív lesen állt. A labdához nem ért, a kapust nem zavarhatta, hiszen Király még a közelében sem volt. Bemondásra született ítélet. Aztán a 92. percben Lovric fejese bizony jóval túljutott a gólvonalon. Ez csak akkor látható, ha az egyik szögből videó kockánként megvizsgáljuk a történéseket. Akkor világosan kiderül, hogy a labda teljes egészében áthaladt a gólvonal felett, mielőtt Király kiütötte a kapuból. Hol volt most az alapvonal-asszisztens, aki már egy borzasztó tévedést elkövetett?

 

 

Mit is vétett a Budapest Honvéd ellen a mérkőzés játékvezetője és egyik alapvonal-asszisztense? 1. Elvett klubunktól 6 millió forintot, ami a győzelemért járt volna. 2. Elvette a játékosoktól a győzelem után járó prémiumot. 3. Elvett a csapattól 3 fontos pontot, ami elindíthatta volna klubunkat a tabella felső részébe. 4. Tevékenységével Kispesten lejáratta, már nem először, a magyar játékvezetőket (hasonló incidens történt a Vasas elleni mérkőzésen egy másik játékvezetővel). 5. Tovább rombolja a magyar játékvezetés tekintélyét, különös kárt okozva azoknak a játékvezetőknek, akik hét hét után becsülettel vezetik a mérkőzéseket. 6. Tevékenységével sérülést okozott két játékosunknak, és felháborította a nézőközönséget irracionális döntéseivel. S mindezt 90 perc alatt.

 

 

Ha egy klubvezető, sportszakember, játékos hibázik, a hiba súlyától függően a Magyar Labdarúgó Szövetség komoly szankciókat alkalmaz az egyén, vagy a klub ellen. Helyes. Ha szurkolóink átlépnek egy határt viselkedésükkel, a klub még komolyabb szankciókban részesül. Helyes. Milyen szankciókban részesül az, aki elrontja mindannyiunk szórakozását, és kárt okoz a magyar labdarúgásnak, a Honvédnak, a szurkolóknak, a játékosoknak? Ja, és mielőtt elfelejtem, a tulajdonosnak is!

 

 

A legközelebbi viszontlátásig maradok baráti üdvözlettel:

George F. Hemingway

 

 

Hemingway-blog: a szerző szerint 6 millió forintot vett el a játékvezető a Honvédtól a Haladás ellen

 

 

Szöllősi: Hemingway-Gyárfás vonal a Puskás-védjegynél

 

 

Kansas: Sallói bemutatkozott az első csapatban!

 

 

MLSZ: indul a „Storck-program” a tehetségekért!

 

 

Kassai Miskolcon! Elkészítették a hétvégi NB I-es forduló bíróküldését

 

 

Hackerek támadtak Kabát Péterre. A csatár elmondta, 500 dollárt fizetett!

 

 

"K…a anyátokat! "Mészöly Kálmán ismét őszintén beszélt: ruszkik verték a börtönben, a nagy magyar családja miatt vonta vissza a Real Madrid és az Inter ajánlatát

 

 

Csütörtöki focimeccsek a tévében! Az RTL II is közvetíti egy rangadót!

 

 

A Bild kínos statisztikáival nem foglalkozik Dárdai Pál

 

 

Emeltek a téten, már tízmillió eurónál tart a Nikolics-licit

 

 

Ezért szilvesztereznék együtt a Fegyelmi Bizottság tagjaival!

 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC