nb1.hu

Csoda a bennmaradás: 17 meccsen 3 pont – reakció

Véget ért a védő számára a bajnokság.

„Csapatunk múlt vasárnap kiütéses, 6-1-es vereséget szenvedett Salgótarjánban. A katasztrofális eredmény kialakulásában közrejátszott, hogy Nagy Róbert játékvezető a találkozó 25. percében, 0-0-ás állásnál azonnali piros lappal kiállította középső védőnket, Tóth Olivért (20), ráadásul még tizenegyest is ítélt a tarjániak javára. A hazaiak annak rendje és módja szerint belőtték a büntetőt, majd tíz percen belül még kétszer bevették kapunkat, végleg lezárva találkozót.
 
Az MLSZ fegyelmi bizottsága egy meccses eltiltással büntette Tóth Olivért, akinek így befejeződött a 2021-22-es pontvadászat” – jelentette a Jászberény.
 
A kiütéses zakó után Németh Gyula vezetőedző csalódottan nyilatkozott. Mint mondta, 17 meccs alatt 3 pontot szereztek, ami annak a hibája, hogy hirtelen kellett rengeteg fiatalt beépítenie a csapatba, ez meg nem megy könnyen. Hozzátette, bennmaradtak, de sok dolgot másképpen kell csinálniuk, hogy stabil középcsapat lehessenek a következő bajnokságban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC