nb1.hu

Budafok: 2 játékos elment, változás az edzői stábban

Egy érkező és két próbázó is van.

Jelenleg a 18., azaz már kieső helyen telel az a Budafok, mely gárda tavaly még NB I-es volt. Az őszi szezont Boér Gábor irányításával kezdték el a piros-feketék, majd idény közben visszatért a kispadra Csizmadia Csaba vezetőedző.
 
Ahhoz, hogy a BMTE előrébb tudjon lépni a tabellán, rengeteg munkára és a játékoskeret átalakítására lesz szükség, de tudják ezt nagyon jól a klub vezetői is. Legalábbis ez derül ki abból az interjúból, amit Oláh Lóránt sportigazgató adott a klubhonlapnak. A beszélgetés során az átigazolási tervekről is szót ejtett:
 
„Romics Danijel az első érkező a mostani transzferidőszakban. Mi indokolja az ő visszatérését?
Tavaly nyáron, az NB I-es szezont követően mások mellett Danijel is úgy érezte, hogy magasabb szintre akar kerülni, ezért nem hosszabbította meg a szerződését. Most viszont teljes mértékben készen áll arra, hogy a segítségünkre legyen, ezáltal egymás céljait szolgáljuk. Pontosan ismeri az általunk meghatározott normákat, ezért fontos szerepe lehet a védelem stabilizálásában. Ugyanez igaz a sérülés után visszatérő Vaszicsku Gergőre is.
 
Ha már a sérülteket említed: az ugyancsak hosszabb ideje hiányzó Szabó Leventére és Takács Ronaldra mikor számíthat a szakmai stáb?
Levente már bekapcsolódott a csapattal közös edzésekbe, Roni pedig a tervek szerint március-április környékén lehet bevethető állapotban. Általuk a támadószekció is bővülni fog, visszatérésük komoly erősítést jelent majd.
 
Öt, a tartalékcsapatból felkerült fiatal, valamint két próbajátékos is velünk készül a héten. Az első edzések alapján milyen vélemény alakult ki velük kapcsolatban?
Egyelőre a fiataljaink és a próbázók, Dala Samu és Soós Dávid is jó benyomást tettek rám, ám ne feledjük, még csak három napja edzenek a csapattal. Néhány változás még várható az átigazolási időszakban, összességében azonban úgy ítéljük meg, hogy a keretünk erősebb annál, mint amit a tabella mutat. Ezt a következő tizennyolc bajnoki fordulóban bizonyítanunk kell. Elsősorban mentális és lelki problémák vezettek a gyenge eredményekhez, a cél most az, hogy újra szervezett, szerethető és sikeres csapat legyünk.
 
Lesznek távozók januárban?
Ihrig-Farkas Sebestyén és Szabó Máté kapcsán úgy ítéljük meg, hogy itt Budafokon most nem készek arra, hogy megújuljanak, ezért külön készülnek és csapatot keresnek. Kereten kívül edz és csapatot keres Khiesz Kornél is, akinek belső védő poszton nem tudjuk azt a játéklehetőséget biztosítani, amire neki szüksége van.
 
A szakmai stábban is történt változás, Tóth László személyében új pályaedző csatlakozott. Miért?
Régóta terveztük ezt a felállást. László A-licences edző, végigjárta az utánpótlás korosztályokat és abban bízunk, hogy értékes tagja lesz Csizmadia Csaba stábjának. A pályaedzőktől a játékosokon át a masszőrökig mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy jó szerepléssel bebizonyítsuk, ebben a keretben több van, a minőséget és a szellemiséget tekintve egyaránt. Motivált emberekre van szükségünk, akik itt akarnak sikereket elérni.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC