nb1.hu

Brazil balhátvéddel erősített a Kecskemét

NB I-es csapatban szerepelt legutóbb.

Néhány napja derült ki, hogy Matheus Leoni két és fél év után távozik a Kisvárdától. Ennek ellenére a brazil balhátvéd az új idényben is az NB I-ben bizonyíthat, mivel a Kecskeméthez igazolt.

A 31 éves futballista a Várdában 85 tétmeccsen jutott szóhoz, a bizalmat hat góllal és tíz gólpasszal hálálta meg.

„Rögtön azzal szeretném kezdeni, hogy mindenkinek köszönöm a csodálatos fogadtatást, a játékosok, az edző, a stábtagok mind nagyon kedvesek voltak hozzám, így nagy örömmel vagyok itt. Boldog vagyok, illetve kész a munkára, hogy mindent kiadjak magamból a klubért. Nagyon szép éven van túl a Kecskemét, örülök annak, hogy ennek a csapatnak már én is része lehetek. Szeretném hozzátenni azt a plusz a játékommal a következő szezonban a csapat szerepléséhez, ami szükséges a jó eredményekhez. Tisztában vagyok vele, hogy ez a klub egy nagy család, amihez örömmel csatlakoztam. Volt szerencsém tavaly már az Európa-konferencialigában szerepelni, izgalmas dolog egy más jellegű sorozatban is pályára lépni. Négy meccset játszottunk a Kajrat és a Molde ellen, háromszor nyerni tudtunk egy vereség mellett. Újabb történelmi pillanat lehet ez a Kecskemét életében is. Egyelőre még nem tudjuk kivel találkozunk majd, de akárki is legyen az ellenfelünk, koncentráltnak kell lennünk majd” – nyilatkozta Matheus Leoni a kecskeméti klubhonlapnak.

A Transfermarkt szerint Leoni értéke 400 ezer euró lehet. Leoni az egyik legszebb gólját az NB I-ben a Ferencváros ellen szerezte:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC