nb1.hu

Benczés Miklós elmondta, miért játszott fontos szerepet a karrierjében Csank János

Nagyon régi kapcsolat fűzi a kecskemétiek kulcsemberéhez.

1az1 című műsorunk legutóbbi vendége az a Benczés Miklós volt, aki korábban edzőként és sportigazgatóként egyaránt tevékenykedett, míg manapság játékosügynökként teszi próbára a tudását.

„Egy nagyon nehéz vizsgát kellett ahhoz teljesítenem, hogy játékosügynök legyek. Ötvennégy évesen igazi kihívás volt számomra, hogy újra tanulnom kellett” – hangsúlyozta.

Benczés Miklós többek között Vágó Levente és Hegedüs János útját egyengeti. Vágónak remekül sikerült a legutóbbi szezon, mivel az ezüstéremig jutó Kecskemét húzómebere volt.

„Leventéhez nagyon régi kapcsolat fűz, gyerekkora óta ismerem őt. Neki és testvérének, Fanninak sokszor tartottam edzést, amikor Miskolcon voltak. Levi azt gondolta, hogy méltó módon tudom őt képviselni” – mutatott rá a DVTK és a Puskás Akadémia egykori vezetőedzője, aki női futballistáknak ugyancsak szeretne segíteni.

Benczés a beszélgetés során elmondta, miért volt meghatározó Csank János szerepe a karrierjében. Emellett arra is fény derült, hogy mikor készíthetett szelfit az olaszok két legendájával, Fabio Cannavaróval és Marco Materazzival.

Íme a teljes interjú:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC