NB2 logó
NB3 logó

Turulmadár

GEORGE F. HEMINGWAY - 2017. május 02. kedd 15:40
Több évtizedes labdarúgó játékvezetői tevékenységem során sokszor kellett vizsgáznom a szabályokból. Magyarországon például évente kétszer is kötelezik a játékvezetőket, hogy bizonyítsák tudásukat. A teszt semmiképpen sem arra irányul, hogy valóban kompetens játékvezetőket képezzenek. Általában egzotikus, a valódi játékvezetéstől teljesen elrugaszkodó, a vizsgát végző játékvezető megtévesztésére irányuló kérdések vannak. Ennek persze az eredménye is látszik. Szerintem minden magyar játékvezető tudja, hogy mit kell tennie, ha egy turulmadár berepül a pályára, és elrepül a felrúgott labdával. Azt is, hogy mit kell csinálnia, ha terroristák elkezdik ágyúzni a hazai csapatot. Szóval a válaszokat ezekre az életfontosságú kérdésekre kell megadniuk. Így aztán sokszor nem csak a játékvezetők tudása, de kompetenciája is a látszatvilág régiójában van. 
 
A fentieket egy elképesztő eseménysorozat mondatja velem, amely a Honvéd- Gyirmót mérkőzésen történt az elmúlt szombaton. A mérkőzés első félidejében Eppel Márton lőtt egy gyönyörű gólt, amelyet a játékvezető érvénytelenített. A gól előtt mind Eppel, mind a védő húzogatták egymás mezét, mint hasonló esetekben a modern futball kb. 99%-ában, majd Eppel a védőtől elfordulva betalpalta a labdát a kapuba. Veszélyes játékról szó sem lehetett, mert ha valaki veszélyt kreált, az a védő volt, aki lehajolva majdnem belefejelt Eppel lábába. A játékvezető állítólag az alapvonali asszisztens jelzésére érvénytelenítette a gólt, mely cselekedet a „több szem többet lát” népmondás megcsúfolása volt, és hathatós érv az alapvonali asszisztensek teljesen fölösleges mivoltára. Na de ne legyünk olyan okosak. Fogjuk rá, hogy száz játékvezetőből egy érzékeny lélek, aki összetéveszti a művészi tornát a labdarúgással, befújta volna, mint szabálytalanságot. Ám ezután jött a csattanó. 
 
A Honvéd büntetőhöz jutott, amit Eppel gyönyörűen értékesített. A játékvezető érvénytelenítette a gólt, mert egy Honvéd játékos belépett a büntetőterületre, mielőtt Eppel Márton elvégezhette volna a büntetőt. Megadom, a szabálykönyv szerint ezzel az ítélettel nem is lenne baj, kivéve, hogy az utolsó 10 évben nem láttam olyan büntetőt, ahol a játékosok hasonló helyzetben nem futottak be a büntetőterületre. De hagyjuk! Valaki, aki nem a labdarúgópályán tanult mérkőzést vezetni, hanem a komputer előtt, akár így is cselekedhet, és legalább van egy szabály, amire hivatkozhat. Viszont… A büntető újra rúgásánál, mely büntetőt játékosunk kihagyott, ezúttal a Gyirmót játékosai futottak be. Itt aztán már nem lehetett vita: ha az előző büntetőt visszafújta a játékvezető, akkor ezt is vita nélkül, bizonyosan, a szabálykönyv szerint, és persze a józan ész szerint is újra kellett volna rúgatnia. Ezt nem tette. A hibasorozatnak csak azért nem lett tragikus következménye, mert a 95. percben az Eppel - Lanzafame duó eldöntötte a mérkőzést. A mérkőzés során turulmadár nem repült be a pályára. 
 
Lépten-nyomon megállítanak. Megkérdezik, mi lesz a bajnokság végeredménye. Ennyire okosnak tűnök? Esélylatolgatás? Nagyon jó esélyünk van a dobogóra, jó esélyünk van az ezüstéremre, és egy kis szerencsével akár még az aranyra is. A pályán dől el minden. Tényleg mindenki tudni akarja, hogy mi lesz? Hát tessék kijönni a Bozsikba! S akkor nekünk is könnyebb lesz. 
 
A legközelebbi viszontlátásig maradok baráti üdvözlettel:
 
George F. Hemingway
 
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Szomorú vasárnap
KERINGER ZSOLT
Már csak a válogatott
TABELLA
1Videoton FC21
2Ferencvárosi TC19
3DVSC17
4Budapest Honvéd16
5Puskás Akadémia FC14
6Vasas FC13
7Újpest FC13
8Paksi FC13
9DVTK12
10Swietelski Haladás9
11Mezőkövesd Zsóry FC8
12Balmaz Kamilla Gyógyfürdő6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!