NB2 logó
NB3 logó

Sikerült!

KERINGER ZSOLT - 2016. április 10. vasárnap 18:31

Vasárnap este azt hiszem egész Magyarország úszott a boldogságban, ugyanis megtörtént a csoda és a válogatott Bernd Storck irányításával kijutott a 2016. évi Európa Bajnokságra. Ezúton is szeretnék gratulálni az egész csapatnak és szakmai stábnak, mert nagyon régen nem látható összefogás mutatkozott a pályán és pályán kívül!

Nem akarok ”az ugye megmondtam” szerepkörben feltűnni most, de úgy látom nem mehetünk el szó nélkül azon gondolatok mellett, amelyek nagyon sok szakember, szurkoló részéről elhangzott a két pótselejtező előtt. Nagyon kevesen voltunk, akik nyíltan fel merték vállalni a véleményüket, és kiálltak a megbízott szövetségi kapitány döntései mellett. Én azok közé tartoztam, akik ezt bevállalták, amely kapcsán sokan megmosolyogtak és lehet simán zakkantnak is néztek a gondolataim miatt.

A mérkőzés óta egyre több olyan cikk lát napvilágot, melyben mindenki már Bernd Storck zsenialitásáról számol be, közben előtte rendesen oktatták a szakmáról a szövetségi kapitányt! Na, most van az a pillanat, hogy ezen személyek tényleg nézzenek végre tükörbe és vonják le a következtetéseket és vonuljanak vissza.

Bernd Storck egy teljesen más utat választott és fel merte vállalni a konfliktust, melyet a magyar edzői és szakmai kar a jó kis magyar szokás szerint sose tett meg. Igazából mindenki tudja, hogy ez miért is nem történt meg csak ugyebár igazából senki nem meri kimondani nyíltan, hogy az elmúlt évtizedekben a labdarúgás egy olyan belső összefonódástól nem mentes ”belterjes” környezetben működött, működik, amely megalapozta a folyamatos vegetálást, eredménytelenséget! Aki pedig mást akart azt hamar „meg is fojtották”!

Huszti Szabolcs, Szalai Ádám játékos oldalról is már megfogalmazott komoly észrevételeket, mely hatására általános felháborodás volt a válasz, aztán jött Dárdai Pál, aki szintén elég rendesen belenyúlt dolgokba. Mint tudjuk Dárdai Pál annak érdekében, hogy semmilyen „magyar okosságot” ne is halljon szinte csak a válogatott felkészülési időszakban tartózkodott itthon. Eredmények láthatók és érezhetők voltak.

Én azonban azt mondom az igazi változtatást Storck merte meglépni, aki simán belenyúlt a „levesbe” és szemrebbenés nélkül komoly változásokat hajtott végre, továbbá nem csak szövegelt, hanem keményen készült, dolgozott a sikerért. A pótselejtező előtt aztán robbantott és 19-re lapot húzva nem csak a játékosok, hanem a szakmai munka hatékonysága érdekében lecserélte Sallóit és Szabicsot! Nem tűrte meg egy pillanatra sem az olyan személyeket akik „simulékonyak” vagy esetlegesen nem éppen úgy álltak a dolgokhoz, ahogy azt a profi szemlélet előírja. A változásokat tudjuk és láthatjuk a két pótselejtezőn a válogatott mit produkált.

A hétfői sajtótájékoztatón egy dolog megütötte a fülemet, hogy a két előbb említett személynek az MLSZ valami ”munkát” szeretne adni a válogatott mellett. Én ettől óva intem az illetékeseket, mert ez megint olyan jó magyar szokásnak tűnik! Amennyiben a szakmai stábot Storck elvárásai szerint bővíteni kell, akkor olyan személyek legyenek, akik nem fertőződtek meg az itthoni viszonyokkal. Véleményem szerint ilyen szakemberek csak külföldön vannak! Én nagyon remélem, hogy a jövőben nagyon sok olyan szakember fog érkezni kis országunkba, mint Storck, Möller, Doll és végre valódi profi fociról fogunk beszélni és látni is a pályákon! Arról már nem is beszélek, ha a magyar szakma végre befogadná őket, mert az lenne aztán az igazi hab a tortán számomra! Hazánkban is vannak olyan szakemberek például Mészöly Géza, akik komolyan gondolják a fejlődést, tehát most már tényleg itt az idő a komplex változások elindításának!

A mostani siker azonban ne vakítson el senkit, mert még nagyon messze vagyunk attól, hogy visszatérjünk az európai szintérre, de ez egy történelmi lépés volt, ami bizakodást és erőt adhat mindenkinek, hogy igenis van értelme tényleges szakmai munka mentén dolgozni!

A vasárnapi szurkolás kapcsán annyit jeleznék, hogy számomra nagyon feltűnő volt, hogy amikor komoly a tét és olyan szurkolótábor van, mint a visszavágón, akkor nem kell semmilyen „bemondó” ember ahhoz, hogy tényleg szurkolás legyen! Azt hiszem ebből is tanulhatnak az illetékesek, mert valódi szurkoló, szurkolás nélkül nincs hangulat, és siker sem!

Hajrá Magyarok!

NB2
Döntetlen a megyei derbin - videó

Döntetlen a megyei derbin - videó

Nyíregyháza - Óriási helyzetek maradtak ki a Szpari-Kisvárda meccsen.
Nagyobb különbbséggel is győzhetett volna az MTK - videó

Nagyobb különbbséggel is győzhetett volna az MTK - videó

Gyirmót - Feczkó Tamás, az MTK trénere értékelt a Gyirmóton megnyert mérkőzést követően.
NB3
Így verte a Csornát a Pápa - videó

Így verte a Csornát a Pápa - videó

Pápa - Tekintse meg a Pápa-Csorna mérkőzés gólösszefoglalóját!
Megérdemelt PMFC-győzelem - videó

Megérdemelt PMFC-győzelem - videó

Makó - Márton Gábor, a PMFC vezetőedzője és Méhes Tibor, a Makó FC trénere értékelt.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Ki mit kíván?
KERINGER ZSOLT
Már csak a válogatott
TABELLA
1Videoton FC25
2Ferencvárosi TC23
3DVSC21
4Budapest Honvéd19
5Paksi FC17
6Vasas FC16
7DVTK15
8Puskás Akadémia FC15
9Újpest FC15
10Swietelski Haladás10
11Mezőkövesd Zsóry FC9
12Balmaz Kamilla Gyógyfürdő7
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!