NB2 logó
NB3 logó

Remény!

KERINGER ZSOLT - 2016. április 10. vasárnap 18:19

Csütörtök, akkor Európa Bajnoki selejtező! Észak-Írországban Guzmics Ricsi góljával a 93. percig úgy nézett ki, hogy Párizs nagyon közel kerül hozzánk. Sajnos aztán jött a magyar „balsors” és minden szinte reménytelenné vált. Most már nincs mese, hozni kell a ma esti mérkőzést! Én úgy látom és érzem, hogy sikerülni fog, mert sikerülnie kell! A sport azért is nagyszerű, mert át tud írni szinte minden előre megírtat és olyan örömök vagy bánatok érik sportolót, szurkolót, melyet csak átélve lehet igazán megtapasztalni!

Koromból adódóan sok mindent megéltem már és mindig reménykedtem, hogy a válogatott csodát tesz és kijut valamelyik világeseményre. Ismét ott állunk a siker küszöbén, melyet most már át kell lépni és az esti győzelemmel lépünk egy nagyot a párizsi repülőjegy megszerzése érdekében.

Nem könnyű mérkőzés vár ránk, melyet megtapasztalhattunk az idegenbeli meccsen is, de át kell lépnünk az árnyékunkon és végre bátor játékkal az első perctől esélyt sem adva a vendégeknek győzelemre játszani.

Csank János nyilatkozatában sok igazság van, de úgy gondolom, hogy a történelem során sose emlékszik senki már azokra a nehézségekre, ahogy a sikerhez eljutott! Csak a vége számít a sorozatnak és siker esetén már ki fog emlékezni nehéz pillanatokra? Csak nézzük meg a Hollandokat. Szerintem őket sem érdekli milyen meccseket buktak el, ha kijutnak az EB-re.

Egy szó, mint száz, nincs miről beszélni! Eljött a tettek ideje, ahol már nincs mit számolgatni! NYERNI KELL MINDENÁRON, aztán meglátjuk mire lesz elég a végelszámoláskor! Vasárnap este boldog Magyarországot szeretnék!

Fiúk! Rajtatok múlik és legyen önbecsülésetek! Adjatok nekünk olyan boldogságot, ami már évtizedek óta csak álmunkban jut eszünkbe!

Hajrá MAGYAROK!

LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Gu-Gu-Gu
KERINGER ZSOLT
„Saját nevelés előnyben?”
TABELLA
1Budapest Honvéd14
2Videoton FC11
3Ferencvárosi TC10
4DVTK9
5Vasas FC7
6Mezőkövesd Zsóry FC7
7Újpest FC7
8Swietelski Haladás6
9Paksi FC6
10Balmaz Kamilla Gyógyfürdő5
11DVSC5
12Puskás Akadémia FC5
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!