NB2 logó
NB3 logó

Maradék

GEORGE F. HEMINGWAY - 2017. június 02. péntek 11:56

A múlt szombati Videoton elleni bajnokavató mérkőzés kapcsán több dolog maradt még bennem, amiről helyhiány meg ideiglenes boldogság miatt nem írtam múltkori blogomban. Most pótolom. Először a játékvezetés. Egy játékvezetői szempontból borzalmasan nehéz mérkőzést és nagyon jó játékvezetést láthattunk. Igaz, voltak kisebb hibák a szabálytalanságok megítéléseinél, de mikor nincsenek? A játékvezető a kemény játékot megengedő angol stílus híve, és tevékenysége is erről tanúskodott. A mérkőzés elején mindent megpróbált, hogy ne kelljen belenyúlni a mérkőzésbe, hogy a csapatok, és ne a játékvezető döntse el a bajnokság sorsát. Próbált lehetőség szerint nem sárgalapozni, és nem szétfújni a mérkőzést. Hozzáteszem, a játékvezetést nagyon nehézzé tette, hogy a játékosok nem voltak partnerek. Ezt viszont igazságtalan lenne felróni a játékvezetőnek. A tisztességes és kompetens játékvezetés mellett volt még egy kiemelkedő teljesítmény is. Az Északi Kanyar, vagyis a Kispest Szektor előtt működő fiatal asszisztensnek nagyon nehéz dolga volt a rengeteg potenciális leshelyzet megítélésében. Kiválóan teljesített, és minden jelzése helyes volt, megkönnyítve a játékvezető amúgy nem különösebben könnyű helyzetét. Tartom, hogy a jó játékvezetés rengeteget hozzájárul a játék élvezetéhez és a megérdemelt végkimenetelhez.

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságának ismét sikerült nevetségessé tenni a Szövetséget legújabb, bohózatba beillő ítéleteivel. Egy ragyogó, bajnoki döntőnek beillő mérkőzés után, ahol korrekt szurkolás, ragyogó hangulat, kiemelkedő nézőszám, és zéró rendbontás volt, a Budapest Honvédot 1 millió forintra büntette, és hasonló büntetésben részesült a Videoton is. (Az Újpest büntetését nem kommentálom, mert rasszista megnyilvánulások miatt a büntetés teljesen helyénvaló volt.) A labdarúgó szövetség különböző korifeusai állandóan a nézőszám emelkedésének hiányára panaszkodnak. Feltételezve, hogy az MLSZ-ben is polgárilag elfogadható IQ közeg működik, a mellébeszélés nehezen érthető. Álságos meghirdetni a nézőszám emelkedésének tervét, miközben szurkolóellenes magatartást tanúsítunk. A megszokott szurkolók mellett a stadion tele volt nőkkel és gyerekekkel, akiket nem rázott meg, és láthatóan nem is riasztott el a stadiontól, hogy a szurkolók egy rétege az utca nyelvén fogalmazta meg véleményét. Lehetetlennek tartom a nézőszám radikális emelkedését, amíg a labdarúgáshoz értő, a nézőszám növelését komolyan gondoló emberek nem szivárognak be az MLSZ apparátusába. Azt a majdnem 27 millió forintot, amit az MLSZ ez évben elkobzott a csapatoktól minden, de minden eredmény nélkül, másra is tudnánk fordítani.

 

Milyen szörnyű, hogy ezt a csodálatos bajnokságot szurkolóink nem tudják velünk ünnepelni a Bajnokok Ligája mérkőzésein. Az okát tudjuk. Nagyon remélem, a jövőben nem lesz oka az UEFA-nak, hasonló szörnyűséges büntetést kiszabni csapatunkra. Természetesen szerződni fogunk valamelyik sportcsatornával, hogy többszázezres hazai szurkolótáborunk láthassa mérkőzéseinket a televízión keresztül. De azért az nem az igazi. Sajnálom.

 

A Puskás-Suzuki Kupában Felcsúton U17-es csapatunk a Sporting Lisbonnal mérkőzik ma, és a Real Madriddal szombaton. Mindkét mérkőzés délután 3-kor kezdődik a Pancho Aréna edzőpályáján. A helyosztókat hétfőn tartják, a belépés ingyenes. Szeretettel várjuk szurkolóinkat.

 

A legközelebbi viszontlátásig maradok baráti üdvözlettel:

George F. Hemingway

LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Ami helyes
KERINGER ZSOLT
„Saját nevelés előnyben?”
TABELLA
1Budapest Honvéd FC65
2Videoton FC62
3Vasas FC52
4Ferencvárosi TC52
5Paksi FC45
6Swietelsky Haladás43
7Újpest FC42
8DVSC-TEVA41
9Mezőkövesd Zsóry FC40
10Diósgyőri VTK37
11MTK Budapest FC37
12Gyirmót FC Győr24
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!