NB2 logó
NB3 logó

Büntetés és hit

GEORGE F. HEMINGWAY - 2016. október 28. péntek 11:16

Nem kell feltétlenül büntetőjogásznak lenni ahhoz, hogy az ember megértse az erkölcsi motivációt a büntetés mögött, meg a büntetést kísérő alapvető követelményeket. A legfontosabb talán az, hogy a büntetett érezze a büntetés jogosságát, annak arányosságát, meg persze az, hogy a büntetés segítsen megakadályozni a nemkívánatos tett ismétlődését. Szintén fontos a társadalom és a büntettet személyt körülvevő környezet egyetértése a büntetés kiszabásának szükségességéről. A fenti elvek alkalmazása nélkül a büntetés minden valószínűség szerint fölösleges, buta, és általában igazságtalan is. S most, ezen elvek ismertetése után, szeretném egy konkrét példán keresztül bemutatni a fenti megállapítások működését.

 

2006-ban, amikor átvettük a Budapest Honvéd működtetését, talán semmi sem lepett meg annyira, mint a lelátókon dúló rasszizmus, antiszemitizmus, cigányellenesség, homofóbia, és általában a mindenféle jó ízlést mellőző viselkedés. Nem várok semmilyen elismerést, de állítom, szerepvállalásunktól kezdve senki sem tett többet a fenti jelenségek ellen, mint klubunk menedzsmentje. Valaki majd egyszer kiszámolja, hogy a kurázsi mibe került nekünk támogatásban, forintban, szurkolói lojalitásban, és minden másban. Egyáltalán nem bántuk meg. Volt egy erkölcsi imperatíva, amit mi teljesítettünk. Valami helytelen volt, és hallattuk a hangunkat. Most viszont kell egy pár szót ejtenünk a ló másik oldalán látható jelenségről, ami szintén nem helyes.

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség orrba-szájba bünteti a klubokat a csúnya beszéd ürügyén. A megadott ok az ellenfél, az ellenfél vezetőinek, játékosainak, a játékvezetőnek, vagy az MLSZ-nek a szidalmazása egy klub szurkolói részéről. Ez a gyakorlat ezer sebből vérzik, és nem szolgálja a magyar labdarúgás érdekét.

 

S akkor jön a következő kérdés: Hemingway Úr, maga támogatja a mocskos beszédet a lelátón? Nem szeretné, ha ez megszűnne? Nem, nem támogatom a mocskos beszédet, és nagyon örülnék, ha megszűnne. Ez mindenkinek jó lenne. De… És akkor itt jön a de. A gyakorlat első és legnagyobb baja, hogy ekvivalenciát teremt a rasszizmus, az antiszemitizmus, a gyűlöletbeszéd gyakorlói, és azok között, akik melegebb éghajlatra küldik a játékvezetőt. Ez a legnagyobb bűne a gyakorlatnak. A következő problémát a büntetés visszatartó erejének teljes hiánya okozza. Tényleg van, aki azt hiszi, kevesebbet káromkodnak a lelátón most, mint tíz éve? A harmadik problémát azok a milliók okozzák, amit az MLSZ ilyen büntetés címén elvon a kluboktól. Kinek jó ez? Aztán ott van a támogatottság. Ki támogatja ezt a gyakorlatot? Nincs klub, amely egyetértene vele. Gondolkozzunk! Én mindig a lehető legkeményebben léptem fel azok ellen, akik kirekesztő módon gyaláztak más fajokat, vallásokat, kisebbségeket. Sohasem kutattam az árát. De ehhez hinni kell a saját igazságomban. Hinni kell, hogy helyesen cselekszem. Hinni kell, hogy a lelátó népének egy része a labdarúgás, vagy klubunk ellensége. De ebben én most nem hiszek. Csak azt látom, hogy amíg a hivatalos retorika sürgeti minél több szurkoló visszatérését a lelátókra, addig ellenséges jelenségként reagálunk azokra a megnyilvánulásokra, amelyek ugyan bevallottan nemkívánatosak, de nem akadályozzák labdarúgásunk fejlődését és kizárólag a szurkolók és a klubok piszkálására alkalmasak. Miért, és még meddig?

 

A legközelebbi viszontlátásig maradok baráti üdvözlettel:

George F. Hemingway

LEGUTÓBBI ÉLŐ
2017. 02. 11. 18:00Ferencváros 0-0 Bp. Honvéd
2017. 02. 11. 14:00Ceglédi VSE 0-0 DVTK
2017. 02. 11. 14:00ZTE FC 0-0 Újpest FC
2017. 02. 11. 14:00Mezőkövesd-Zsóry FC 0-0 Gyirmót FC Győr
2017. 02. 11. 14:00Dorog FC 0-0 Vasas FC
2016. 12. 10. 18:00Ferencváros 1-1 MTK Budapest
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Elkezdődött
KERINGER ZSOLT
Tavasz 2017
TABELLA
1Videoton FC37
2Budapest Honvéd FC37
3Vasas FC34
4Ferencvárosi TC31
5Mezőkövesd Zsóry FC30
6Újpest FC27
7Swietelsky Haladás26
8Paksi FC24
9Diósgyőri VTK21
10DVSC-TEVA21
11MTK Budapest FC20
12Gyirmót FC Győr14
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!