nb1.hu

40 év után tért haza a Kisvárda új edzője

Volt, akit az U17-hez irányítottak fegyelmezetlenség miatt.

Szakembert próbáló feladat vár Dajka Lászlóra, a Kisvárda új vezetőedzőjére. Valahogy bent kellene tartania a csapatát az NB I-ben úgy, hogy még gólt sem rúgott, pontot sem szerzett. Mindezt úgy, hogy rengeteg játékosára nem számíthat.
 
Bőszen pötyöghetett a kisvárdai honlap szerkesztője, mire felsorolta a hiányzókat, illetve azt, hogy miért kellett őket nélkülöznie Dajkának az első, általa megtartott edzésen. Mint azt közhírré tette: „A foglalkozáson nem vett részt az U19-es válogatottnál készülő Kovácsréti Márk, a hétvégi súlyos fegyelmezetlensége és kiállítása miatt az U17-es csapathoz irányított Anton Sinder, a hétvégén megműtött Mihajlo Rjasko, a térdsérüléssel bajlódó Izing Martin és Andrij Cserepko. Combizomsérülése miatt könnyített futómunkát végzett Jánvári Gábor. A felnőttekkel edzett a 17 éves Gyüre Tamás, aki a hétvégi megye egyes bajnokin a Kisvárda II színeiben három gólt szerzett Tiszavasváriban.”
 

A krónikás nem volt rest megkérdezni az új szakmai vezetőt sem: „„Negyven éve kerültem el Kisvárdáról, azóta csak átutazóban jártam erre, most mégis úgy érzem magam, mint aki hazatért, és nagy lelkesedéssel látok hozzá a munkához”
 
A bentmaradáshoz viszont a lelkesedés mellé eredmények kellenek.
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC